Diagnosztika a gyógypedagógiában
A gyógypedagógia a pedagógia ágazatába tartozó tudományág. Elsődleges célja, hogy biztosítsa a testi és lelki fogyatékkal élő emberek számára az oktatást, illetve hozzájáruljon az egyén személyi fejődéséhez. Kiinduló pontként nélkülözhetetlen az egyén megismerése gyógypedagógiai szempontból. Ebben játszik fontos szerepet a diagnosztizálás, melynek eredménye a diagnózis.
Bizonyára ismerős fogalom, hiszen a gyógyászatban, a pszichológiában és a pedagógiában is diagnosztizálásról beszélünk. Valamennyi esetben a megismerésről, a személy állapotának a komplex feltárásáról van szó. Mivel az elmúlt írások a gyógypedagógiai fogalmakról szóltak, így most rávilágítok a diagnosztizálásra.
A diagnosztika lehet globális (az egyén egész személyiségét vizsgálja) és parciális (csak egy funkciót vizsgál pl. készségeket, értelmi szintet stb.). Figyelembe vesszük a gyernek életkorát, tudásának szintjét, nyelvi fejlődését, a motorikus készségeket, a szenzorikus szervek funkcióját stb., majd annak megfelelően választunk metódust és technikát a diagnosztizáláshoz. Adott a kérdés, mely korban érdemes diagnosztizálni? Ha tanulási nehézségekkel állunk szemben, érdemes megvárni az alapiskola 2. osztályát, amikor is a tanulónak már el kell sajátítani az írás, az olvasás, a számolás alapjait. Amennyiben a fejlődésében akad szélsőséges eltérés, pl. 4-5 évesen még nem beszél, nem tud a kortársaival játszani, hiányoznak a szociális készségek elsajátításai, mindenképpen forduljunk szakemberhez.
A gyermek esetében a diagnosztizálás történhet játék segítségével is. A pici baba megszületése pillanatától kezdve magába "szívja" a körülötte zajló hatásokat, ingereket. Megtanulja megismerni saját magát, szemléli, nyalogatja a pici kezét, dörgöli a szemeit, nézegeti nemcsak a saját testrészét, hanem az őt körülvevő emberekét is. Kezébe játékszert adunk (fontos, hogy korának megfelelő legyen), mellyel játszik, így visszatükröződik a gyermek érettségi, fejlődési foka. A játék közben megfigyelhetjük a tudását, a készségeit, a szokásait, a mozgásának fejlődését.
A játszás történhet spontán módon, amikor a gyermek szabadon, a saját választott játékszerével játszik, és tudatosan, irányítottan, amikor a szülő, a gyógypedagógus a kezébe adja a játékot. A szakember megfigyeli, hogyan manipulál a gyermek a játékkal, érti e a szociális lényegét. A tematikus játékoknál fontos a játék megértése, tud e valaki illetve valami bőrébe bújni, valakit utánozni. A konstruktív játék lényege, hogy a megadott anyagból képes e a keze segítségével alkotni, itt figyelembe vesszük a gyermek fantáziáját is. A szenzorikus diagnosztizálás esetében megnézzük, hogy a gyermek különbséget tud e tenni a külső értékek között, tehát szemével, fülével érzékeli a körülötte zajló eseményeket. 1 - 9 hónapos csecsemő már kezével tudja tartani, nézegetni, megfigyelni, eldobni a játékot- ezt az időszakot megismerő időszaknak nevezzük. A következő állomás, mikor a gyermek a játék és a játékszer között megtalálja a kapcsolatot; nélkülözhetetlen, hogy 2-3 éves korban már tudjon önállóan játszani, az óvodás korban a játék és a fantáziája segítségével rövid történetet alkotni, beleélni magát abba. 5 évesen már képes megérteni a játék folyamatát és annak lényegét.
Ha testi vagy lelki betegségről van szó a gyermekeknél, akkor az egyes állomások jóval később jelennek meg, vagy megrekednek még a megismerés folyamatában. Természetesen nincs két egyforma gyermek és egyforma fejlődés sem. Nem szabad összehasonlítani az egykorú nebulókat, mert mindenkivel a családtagja másképpen, más módon és más körülmények között foglalkozik.
A diagnosztizálás összetett folyamat, amely odafigyelést és alapos munkát igényel. A játékkal történő megfigyelés csak egy lehetséges módja a diagnózis felállításának. A téma nagyon széleskörű, ezért a következő számban még visszatérünk hozzá.
PaedDr. Tóth Szilvia, gyógypedagógus